Töltődik…

Czüvek Loránd – miniinterjú

Share

Czüvek Loránd_bélyegképA  temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház fiatal színművésze így mutatkozik be:

„Anno amikor először találkoztam az osztálytársaimmal és a tanáraimmal a művészeti egyetemen, úgy mutatkoztam be, hogy Czüvek vagyok, taekwondoztam és fociztam, Székelyföldről csángóként érkeztem. Ezen még öt évig csámcsogtak és nevettek, úgyhogy gondoltam, megtartom ezt a rövid bemutatkozót.”

 

 

Mi a legnagyobb ajándék számodra?
Számomra a legnagyobb ajándék talán maga az élet, az, hogy élhetek, egészséges lehetek, hogy rengeteg csodás embert ismerhetek meg, és azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna. Hogy van, amit felvennem magamra, és van étel az asztalomon, amit elfogyaszthatok, illetve fedél a fejem fölött és barátok, akikre számíthatok jóban-rosszban. Mindemellett testvéreim, unokaöcséim, szüleim, akik támogatnak és szeretnek. Ebben a nehéz, „furcsa” időben lett munkám, és az, hogy a szakmámon belül dolgozhatok, nagy áldás és ajándék számomra. Itt lehetek Temesváron egy nagyszerű csapat részeként, ez nagyon nagy ajándék, és nemcsak jóleső érzés, hanem motiváló is, hogy ha már egyszer bekerültem, akkor méltó legyek a bizalomra, amivel megelőlegeztek, és hogy legjobb tudásom szerint szolgáljam a közösség és a színház érdekeit.

Mit csinálnál életed utolsó napján?
Mit nem csinálnék? – inkább ez a kérdés foglalkoztat. Életed utolsó napját sajnos (vagy nem sajnos) nem tudhatod, úgyhogy próbálok aszerint élni, hogy minden perc lehet az utolsó, és ne bánjak semmit, amit tettem, és főleg ne legyen olyan, hogy megbánjam, hogy nem tettem meg valamit.

Hogyan döntöd el, hogy kiben bízol?
A bizalom kérdése mindig nehézkes, hiszen sokszor bíztam már olyanban, akiben nem kellett volna, ellenben úgy gondolom, hogy mindenkinek kijár egy második esély, és hogy mindenki megérdemli a bizalmat. Első körben én mindenki irányába bizalommal fordulok, és megadom neki a kellő tiszteletet és bizalmat. Persze ez nem azt jelenti, hogy köszön, és már mondom is az első titkom, ami eszembe jut. Viszont elkezdeni egy új barátságot vagy ismerkedést azt hiszem, csak úgy lehet, hogy megnyílsz bizonyos mértékben a másik előtt, és bizalmadba fogadod valamelyest. Bár úgy gondolom, hogy a bizalmat eljátszani sokkal egyszerűbb, mint megszerezni, ezért ez egy olyan kincs, amit ápolni és dédelgetni kell, ügyelni rá, mint egy újszülöttre.

Ha nem színész lennél, akkor mivel foglalkoznál? / Ha nem színházban dolgoznál, akkor hol?
Ha nem színész lennék, akkor valószínűleg katona. Mindig is vonzott a katonaság, a vele járó rend, fegyelem és szolgálat. Bár szerencsére színészként néha belebújhatok egy katona bőrébe néhány óráig. Ha nem színházban dolgoznék, akkor jelenleg fogalmam sincs, hogy hol. Ha katona lennék, gondolom, ott, ahová kirendelnének.

Mi az, amit még nem kérdezett meg senki tőled, de nagyon el szeretnél mondani?
Mindig megkérdezik, hogy miért választottad ezt a pályát? Mi volt a belső indíttatás? Megélsz majd belőle? Stb. De még sosem kérdezték meg tőlem, hogy ezt akarod csinálni? Jól érzed magad? Ez boldoggá tesz? Pedig erre a kérdésre a legegyszerűbb a válasz: Semmi sem tenne boldogabbá.